Újabb régészeti eredmények a tatárjárás kutatásában: Műhelybeszélgetések

Újabb régészeti eredmények a tatárjárás kutatásában: Műhelybeszélgetések

Újabb régészeti eredmények a tatárjárás kutatásában

Műhelybeszélgetések

 

A régészeti kutatások és felfedezések jelentős mértékben átalakították a tatárjárás eseményeinek és korszakának kutatását az elmúlt években. Az utolsó két évtized áttörést hozott ezen fontos történelmi fordulópont vizsgálatában és a rendelkezésre álló új forrásanyag nagyságrendekkel növekedett meg. 2018-ban egy új kutatási program indult, amely számos intézmény és tudományterület bevonásával, a szakemberek egy széles csoportjának közreműködésével kutatja „A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai összefüggései” témát, az NKFIH támogatásával (projektszám 128880). Ennek keretében az időről időre megrendezett hazai és nemzetközi konferenciák mellett azt is fontosnak tartjuk, hogy egy-egy szakma képviselői és az adott tudományterület eredményeit követő szélesebb közönség is megismerhesse a legfrissebb kutatási eredményeket.

A program kezdete óta rendszeresen megszervezett nyilvános előadások mellett most egy műhelybeszélgetés sorozatot is elindítunk, amelynek keretében a legújabb régészeti eredményeket és az azokhoz kapcsolódó más tudományterületek eredményeit mutatjuk be a havonta megrendezendő programokban. Egy-egy beszélgetés során 3-4 szakembert kérünk fel, hogy mutassák be legújabb kutatásaikat és szóljanak hozzá a bemutatott témákhoz.

A beszélgetéseket a járványhelyzettől függően élőben szeretnénk majd megrendezni, de az első alkalommal az internetes online formát választottuk. Ez egyben azt is lehetővé teszi, hogy olyan kollégáink is részt tudnak venni a programon, akik a nagyobb távolság, vagy az éppen most folyó terepmunkák miatt nem tudnának eljönni a beszélgetésre. Ugyanakkor, ha a járványhelyzet megengedi, akkor személyes találkozókat is tervezünk, úgy, hogy az esemény online is követhető legyen.

Az első alkalomra október 25-én hétfőn délután 17.00 és 19.00 óra között kerül sor.

A program Zoom linkje:

https://ceu-edu.zoom.us/j/96352212094?pwd=bmgvY1V2K0Z4VVkzbktRVmkxZHJqUT09

Meeting ID: 963 5221 2094
Passcode: 944950

Program:

Egyházi épületek kutatása és a tatárjárás régészeti nyomainak vizsgálata

Laszlovszky József (CEU): A templomok és környezetük kutatása – a tatárjárás pusztításának vizsgálata

Rosta Szabolcs (Kecskeméti Katona József Múzeum): A tatár támadás elleni védekezés régészeti nyomai alföldi középkori templomoknál

Sófalvi András (Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely): A vízaknai templom régészeti kutatása és a tatárjárás régészeti nyomai

Szakács Béla Zsolt (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): Románkori templomok Magyarország észak-keleti területein. A templomépítések és a tatárjárás kérdései

Hozzászólások, vita

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1237065776772778

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *