Kutatás a muhi csata színhelyén – 2019 március

Kutatás a muhi csata színhelyén – 2019 március

Március első hétvégéjén a tatárjárás projekt több múzeum  (Ferenczy Múzeum, a miskolci Herman Ottó Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum) közreműködésével  ismét önkéntes fémkeresősök segítségével kutatott a Muhi csata feltételezett színhelyén.  A két napos terepmunka során több mint hatvan ember segített a leletek keresésében, így a közösségi régészet egyik jelentős eseménye volt a program. A terepmunka előtt a kutató program régész résztvevői (Laszlovszky József, Pusztai Tamás és Rácz Tibor) valamint a csatatér középkori településtörténetét vizsgáló levéltári kutató (Bodnár Tamás) tartott módszertani előadást a résztvevők számára. A Hermann Ottó Múzeum önkéntes fémkeresőseit Bakos Gábor irányította. Az előadásokhoz helyszínt és a terepmunkában résztvevők egy részének szállását Tarnóczi József ónodi polgármester biztosította.

A fémkeresős kutatás során nem csak a tatárjárás emlékeivel foglalkoztunk, így számos értékes bronzkori, római és középkori lelet is előkerült . A hétvége ugyanakkor több jelentős eredményt hozott a Muhi csata kutatásában. Sikerült egyértelműen azonosítani a csata rekonstrukciója szempontjából kulcsfontosságú  középkori település templomának a helyét, illetve a különböző nyílhegyek alapján (európai és mongol), valószínűleg sikerült azonosítani a  küzdelem egyik színterét. Minden bizonnyal a hétvége egyik legérdekesebb lelete egy pecsétgyűrű volt, amelyet feltehetően a Hahót-Buzád nemzetséghez lehet kapcsolni.

(Rácz Tibor, Kovács Zoltán és Tóth Tamás fényképei)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *