Wolf Mária

Wolf Mária

1955. január 2-án születtem Miskolcon. Általános és középiskolai tanulmányaimat itt végeztem. Egyetemi tanulmányaimat 1974-ben kezdtem meg, a budapesti Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen. Diplomámat 1979-ben szereztem meg latin–régészet szakon. 1979-ben a miskolci Herman Ottó Múzeumban kezdtem dolgozni. Kutatási témámnak a 10-13. századi települések vizsgálatát választottam. 1984-ben védtem meg a középkori Abaúj megye településrendjével foglalkozó bölcsészdoktori disszertációmat. 1985-ben francia nyelvből sikeres, C típusú középfokú állami nyelvvizsgát tettem.

Több kisebb ásatás után 1987-ben kezdtem meg a Borsodi földvár feltárását. Az 1999-ig folyó ásatás igen fontos eredményeket hozott részben a 10. századi magyarság gazdálkodásával, és életmódjával, részben feltárás az államalapítás korában épült várainkkal kapcsolatban. Eredményeimet több részpublikációban ismertettem. A téma monografikus feldolgozását a mainzi Römisch-Germanisch Múzeummal kötött kiadói szerződés keretén belül végeztem el. A munka jelenleg kiadás alatt áll.

1988-ban kezdtem meg Révész Lászlóval közösen a Bodrogköz településtörténetének kutatását, a rendkívül gazdag honfoglalás kori temetőkhöz kapcsolható falvak azonosítását, feltárását. E munka folytatásaként 2006-2007-ben a Vásárhelyi Terv keretében nagyszabású ásatásokat végeztem a korábbi terepbejárásaink során már feltérképezett lelőhelyeken.

1991-ben osztályvezetőként dolgoztam a Herman Ottó Múzeum Gyűjteményi Osztályán. 1992-ben kollégáimmal együtt megszerveztem a népvándorláskor fiatal kutatóinak III. konferenciáját, majd megszerkesztettem az elhangzott előadásokból készült kötetet. 1993-96-ban az M-3-as autópálya építését megelőző régészeti feltáró munkában dolgoztam. Ennek során Hejőkeresztúr határában egy tatárjárás során elpusztult falut tártam fel. 1994-ben kollégáimmal együtt megrendeztem a Herman Ottó Múzeum állandó régészeti kiállítását. 1995-ben munkatársaimmal, Révész Lászlóval, M. Nepper Ibolyával, Fodor Istvánnal együtt megrendeztem Miskolcon az „Őseinket felhozád… A honfoglaló magyarság” című, a honfoglalás 1100. évfordulója előtt tisztelgő kiállítást. A kiállítást ezt követően Budapesten, Nyíregyházán, majd 1998-2000 között Olaszországban, Franciaországban több helyszínen, továbbá Finnországban és Spanyolországban is bemutattuk. Részt vettem a kiállítási katalógus megírásában és szerkesztésében. A kiállításhoz kapcsolódóan konferenciát szerveztem 1995-ben, és megszerkesztettem a konferencia anyagát megjelentető „A magyar honfoglalás régészeti emlékei” című kötetet.

1996-tól a Magyar Nemzeti Múzeumban folytattam munkámat. 1996-től óraadó oktatóként részt vettem az ELTE BTK Régészeti Intézetének munkájában. 1997-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen humán térinformatikai szakképesítést szereztem. 1999-ben részt vettem a Magyar Nemzeti Múzeum által Bruxelles-ben megrendezett „Hungaria Regia” kiállítás munkálataiban, a kiállítás katalógusának megírásában. Továbbá kiállítást rendeztem kollégáimmal együtt a finnországi Lahtiban. Az itteni kiállításvezető megírásába szintén bekapcsolódtam. 2000-ben kollégáimmal együtt megrendeztem az „Európa az első ezredfordulón” című német, magyar, lengyel, cseh, szlovák együttműködés keretében készült kiállítást, amelyet a budapesti helyszín után Berlinben, Mannheimben, Prágában és Pozsonyban is bemutattak. 2000-ben a magyar államalapítás 1000. évfordulója alkalmából kiállítást rendeztem Edelényben a borsodi földvárból előkerült leletekből, és részt vettem a földvár rekonstrukciós munkálataiban.

2002-ben tervezésemmel és irányításom alatt jött létre a bodrogközi Kisrozvágy községben az első Árpád-kori régészeti park, amely a korszak lakóhelytípusait, élet- és lakáskörülményeit, gazdálkodásmódját mutatja be az érdeklődő nagyközönségnek. 1998-2002 között sikeres OTKA, 2003-2004 között NKA pályázatban témavezetőként dolgoztam. 2007-ben Révész Lászlóval együtt megszerveztem az „Újabb eredmények a Kárpát-medence 10-11. századi régészeti kutatásában” című konferenciát a Magyar Nemzeti Múzeumban. A konferencia előadásaiból készült kötet 2013-ban jelent meg, szerkesztését Révész Lászlóval közösen végeztük. 2007-2008-ban a Magyar Régész Szövetség felkérésére részt vettem a Régészeti Kézikönyv szervezésében és megírásában. 2008-2009-ben elnyertem a mainzi Römisch-Germanisches Zentralmuzeum kutatói ösztöndíját. Ennek eredménye a borsodi földvár feltárásának monografikus feldolgozása.  A monográfia címe: Die Erdburg von Borsod. Ein Komitatszentrum aus der Zeit der ungarischen Staatsgründung. Mainz (in press).

2008-tól a SZTE BTK Régészeti Tanszékén folytattam a munkámat. Részt vettem a tanszék középkori mesterképzési programjának kidolgozásában, illetve megszerveztem az archaeometriai szakirányt. Ezidőtől fogva rendszeresen vállalom BA-s és MA-s szakdolgozatok témavezetését. Témavezetőként és opponensként bekapcsolódtam az OTDK Humántudományi Szekciójának munkájába, amelyet jelenleg is folytatok.  Hallgatóim közül kettő országos 2. helyezést ért el. 2009-ben a SZTE BTK Medievisztikai Doktori Iskolájában PhD fokozatot szereztem. 2009-ben vezettem a Régészeti Tanszék Hódmezővásárhely-Gorzsa X. homokbánya lelőhelyen végzett tanásatását.

2009-2012: Részt vettem a mainzi Römisch-Germanisches Zentralmuseum, a Magyar Nemzeti Múzeum, az MTA Régészeti Intézete, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös, “Reiterkrieger und Burgbauer” című projektjében. Ennek keretében előadást tartottam a 2010-ben Sopronban rendezett konferencián. 2010-től a SZTE BTK Régészeti Tanszék mesterképzésében az archaeometriai szakirány felelőse lettem. 2011-től egyetemi docensként folytattam munkámat az SZTE BTK Régészeti tanszékén. 2013: Erasmus program keretén belül előadásokat tartottam a kolozsvári Babeš-Bólyai Egyetem Régészeti Tanszékén. 2012-től bekapcsolódtam a SZTE Medievisztikai Doktori Iskola, 2015-től pedig a Medievisztikai és Régészeti Doktori Iskola munkájába. Jelenleg is több hallgatónak vagyok a témavezetője. 2016-ban a Pécsi Tudományegyetemen habilitáltam.

Több mint nyolcvan, szakfolyóiratokban, gyűjteményes kötetekben és egyéb helyen közzétett cikkeim elsősorban az Árpád-kori falu és földvár, valamint a kerámiaművesség kutatás témakörével foglalkoznak. Munkámért a következő elismerésekben részesültem: 1989: B.-A.-Z. Megye Művelődéséért; 2000: Pro Urbe Edelény; 2002: Alkotói Díj B.-A.-Z. Megye Közgyűlése.

Publikációk:

https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10031481